Manapság a szerves kémiai eljárások több, mint 90%-a igényli valamilyen katalizátor alkalmazását a megfelelő konverzió és szelektivitás elérése érdekében.1 Ezen katalizátorok jelentős része valamilyen ásványi sav, bázis, fémsó vagy fémkomplex, amelyek számos negatív tulajdonsággal rendelkeznek: mérgezőek, korrozívak, és előállításuk, valamint a reakció feldolgozása során nagy mennyiségű, a környezetre ártalmas hulladék képződik. Ezen felül esetenként magas áruk és a működésükhöz szükséges reakciókörülmények, továbbá a terméktől való bonyolult elválasztásuk miatt ipari szintézisekben nem alkalmazhatók. Ennek következtében az utóbbi időben nagy szerepet kapott olyan új heterogén katalizátorok előállítása, melyek aktívabbak, szelektívebbek, és egyszerűbben kezelhetők, mint a klasszikus savas vagy bázikus katalizátorok. Egy további fontos szempont, hogy ezek a katalizátorok lehetőleg újrafelhasználhatók legyenek, csökkentve ezáltal a környezet terhelését. A kutatások során számos, a természetben előforduló ásvány típusú anyagot alkalmaztak szerves kémiai szintézisekben katalizátorként. Ezek előnye, hogy nem mérgezőek, nem korrozívak, emellett a reakció végén egyszerűen kiszűrhetők a reakcióelegyből és általában közvetlenül, vagy minimális kezelést követően újrafelhasználhatók többnyire az aktivitásuk jelentős csökkenése nélkül.