A természetes szerves makromolekulák egy szerkezetileg igen gazdag köre az élő szervezetet felépítő építőelemeknek. A biológiai eredetű makromolekulákat négy fő csoportba sorolhatjuk: szénhidrátok (oligo- és poliszacharidok, keményítő, cellulóz), fehérjék (receptor fehérjék, albumin, keratin, egyes hormonok, enzimek, antitestek), nukleinsavak, valamint lipidek (trigliceridek, foszfolipidek és szfingolipidek). Ezen makromolekulák és az emberi szervezetbe kerülő gyógyszermolekulák számos módon léphetnek kölcsönhatásba: (i) a legtöbb gyógyszer receptor fehérjékhez kötődve fejti ki farmakodinámiás hatását, (ii) a terápiás hatás helyére való eljutás során kölcsönhatásba léphetnek a biológiai membránokban található foszfolipidekkel és transzport-fehérjékkel, illetve a vérben található fehérjék szállíthatják a gyógyszermolekulákat, (iii) a gyógyszerkészítményekben különféle makro-molekulákat (ciklodextrinek, albuminok, felületaktív anyagok) alkalmazhatunk segédanyagként, vagy liposzómás készítmények is alkalmazhatók a hatóanyagok (API – active pharmaceutical ingredient) alacsony oldhatóságának kezelésére, stabilitásának növelésére és biohasznosulásának javítására.5 A gyógyszerek és a makromolekulák közötti kölcsönhatások jelentősen befolyásolják a gyógyszerek farmakokinetikai (PK) és farmakodinámiás (PD) viselkedését, így ezen kölcsönhatások vizsgálata kulcsfontosságú a gyógyszeripar számára. Emiatt a gyógyszeriparban az egyik folyamatosan fejlődő terület az olyan új módszerek kidolgozása, amelyek segítséget nyújthatnak a hatóanyag – makromolekula kölcsönhatások pontosabb feltérképezésében. Kutatómunkánk ezen kölcsönhatások tanulmányozására fókuszált, mely során az API-k ciklodextrinnel (CD), humán szérum albuminnal (HSA), valamint foszfolipidekkel való kölcsönhatásainak vizsgálatát tűztük ki célul.