A rendelkezésünkre álló kőolaj-tartalékok mennyiségének csökkenésével, és a környezettudatos gondolkodásmód elterjedésével egyre erőteljesebb az igény olyan polimer kompozitok kifejlesztésére, amelyek megújuló nyersanyagforrásból származnak és az életciklusuk végén újrahasznosíthatók, vagy biodegradálhatók. Míg a höre lágyuló mủanyagok között egyértelmủ a politejsav térnyerése, addig a hőre keményedő polimerek esetében még várat magára az ipari környezet számára is megfelelő megoldás. A növényi olaj alapú vegyületeknek, valamint a ligninből előállítható epoxi monomereknek szerteágazó irodalma van, ugyanakkor mindkét vegyületcsaládnak vannak olyan hátrányos tulajdonságai (az előbbiek esetén az alacsony üvegesedési hőmérséklet, utóbbiaknál a nehezen reprodukálható szerkezet), amelyek akadályozzák az elterjedésüket müszaki alkalmazásokban. A cellulózszármazékok közül az izoszorbid-alapú epoxi monomer áll a kutatók figyelmének középpontjában, ugyanakkor eddig még ezzel a vegyülettel sem sikerült átütő eredményt elérni. Kutatócsoportunkban sikeresen állítottunk elő D-glükóz alapú epoxigyantákat, melyek mechanikai tulajdonságaikban megközelítik az elterjedten alkalmazott biszfenol-A alapú epoxigyanta értékeit.