Amikor, immár 18. éve felkértek a Magyar Kémiai Folyóirat főszerkesztőjének, bár a lap évszázados hagyománnyal büszkélkedhetett, jövője rendkívül bizonytalan volt, sőt a megszűnés közvetlen veszélye fenyegette. A felkérés elvállalása azt is jelentette, hogy főszerkesztőként az első és legfőbb feladatom a folyóirat megmentése, életben tartása lesz. A tulajdonos, a Magyar Kémikusok Egyesülete vezetősége és a társfenntartó, a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Tudományok Osztályának tagjai, néhány kivétellel, szinte egyöntetűen a megszűnés pártján álltak. Nehezen vitatható érveik lényege az volt, hogy az értékes új hazai kutatási eredményeket nem szabad a magyar nyelvű közlés okán a nemzetközi tudományos közélet elől elrejteni, a kevésbé jelentősekre pedig kár a papírt pazarolni. Ezért a lap megmentése csak úgy volt elképzelhető, ha közzétételre érdemes, s zömmel nem a hazai kutatások aktuális eredményeit tartalmazó publikációkkal töltjük meg.