Farmakonok hatékonyságának, biohasznosításának és biztonságának növelését célzó gyógyszertechnológiai fejlesztések során fokozott érdeklődés mutatkozik kolloid komponenseket is tartalmazó, komplex gyógyszerhordozó rendszerek iránt . Az utóbbi évtizedekben emiatt is széleskörű kutatásokat végeztek nanométer mérettartományú liposzómák2 és ciklodextrinek3 gyógyszerhordozóként való felhasználhatóságának beható vizsgálatára. A kolloid és a kis molekulájú komponensek eltérő fizikai és kémiai sajátságaiból adódóan gyógyszer- és egyéb oldott molekulákkal való kölcsönhatásuk jellege, mechanizmusa és alkalmazási területeik is számottevően különböznek a gyakorlatban is hasznosítható módon, a koncentrációgradiens ellenében is transzportáljon fémionokat (M+ ) egy vizes adófázis – lipofil szerves folyadékmembrán – vizes szedőfázis rendszerben, ahol a két vizes fázist üvegfal, ill. a membrán választja el (egy ilyen rendszert mutat be az 1. ábra)1 , az adófázis/membrán határfelületen nagy, membrán/szedőfázis határfelületen pedig kis ionmegkötő képességgel kell rendelkeznie. Ezt a látszólag ellentmondó követelményt úgy valósíthatjuk meg, hogy az ionofor jól, ill. rosszul komplexáló formáját az adófázis/membrán, ill. a membrán/szedőfázis határfelületen valamilyen külső hatással reverzibilis módon hozzuk létre. Ez utóbbi külső hatást elő lehet idézni például valamilyen redoxireakcióval , fény hatására , hő alkalmazásával , valamint pH-gradiens létrehozásával.